farkas utcai templom

Áttekintés

A Hosszú Reformáció Kutatócsoport az MTA támogatásával jött létre. A Hosszú reformáció Közép- és Kelet Európában (1500-1800) egy olyan értelmezési kísérlet, amelynek fókuszában a többirányú/többidejű reformációk [Multiple Reformations] történeti jelensége áll.

A közép- és délkelet-európai térségben a reformációk szimultán módon más-más intenzitással és eredménnyel kezdődtek el, illetve mentek végbe. Hiszen akár egyetlen régióra fókuszálva is, mint például az Erdélyi Fejedelemség, hamar világossá válik, hogy a szászok, székelyek, sőt a románok reformációja egyáltalán nem egybeeső és végképp nem azonos konfesszionalizációs folyamatok következtében vagy hatására mentek végbe, ráadásul jelentősen eltérő időzítéssel. Ennek ellenére ezek egybefüggése vitathatatlan, a négy bevett religio sajátos történeti és társadalmi helyzete és az Unitus Egyház megjelenése ugyannak a hosszú reformációnak a folyamata, amelyet a hagyományos egyház- és történetírás többnyire ignorált a magyar kutatásban. A magyar reformáció történeti szempontú, alapvetően a közép- és délkelet-európai térséget nagy mértékben lefedő elbeszéléséhez a hosszú reformáció bizonyulhat a legalkalmasabb narrációs modellnek. Következésképp a projekt által lehetővé tett értelmezések fő célja a szimultán érvényesülő, akár egymás ellenében leírható regionális mikrotörténetek egyetlen átfogó történeti keretbe (lásd. hosszú reformáció) szervezése.

A júniusban megjelent A hosszú reformáció jegyében – Vallási perzekúció és tanúságtétel a református irodalmi hagyományban a gyászévtizedtől 1800-ig című monográfiáról (Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2023), az 1772-es év szerepéről a magyar irodalomtörténetben, a kora újkori református irodalmi hagyomány értelmezésének új dimenzióiról, a hosszú reformáció korszakalakzatáról és az MTA BTK Lendület - Hosszú Reformáció Kelet-Európában és Erdélyben Kutatócsoport eredményeiről beszélgetett Bocsik Balázs a kötet szerzőjével és a kutatócsoport vezetőjével, Tóth Zsomborral.  

Tasi Réka és Pap Balázs monográfiái jelentek meg a Bölcsészettudományi Intézet Irodalomtudományi Intézet kiadásában, a Lendület Kutatócsoport támogatásával.

Események

Könyvbemutató – az összetartozás jegyében

2024. március 13-án a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Res Litteraria Transylvanie Vetus Irodalom- és Művelődéstörténeti Műhelye és a Hosszú Reformáció 1500–1800 kutatócsoport közösen rendezett szakmai könyvbemutatót. A rendezvényen Nagy Emese Ingrid, Farmati Anna és Rapa Annamária mutatta be a köteteket, a beszélgetést Ferencz-Nagy Zoltán vezette.

Tasi Réka és Pap Balázs köteteinek bemutatója az Irodalomtudományi Intézetben

2024. január 23-án, 16 órai kezdettel kerül sor a Reciti Kiadó könyvbemutatójára a BTK Irodalomtudományi Intézetben, amelynek keretében Pap Balázs és Tasi Réka  a kutatócsoport támogatásával megjelent  köteteit is bemutatják. 

A hosszú reformáció jegyében - könyvbemutató az Irodalomtudományi Intézetben

A BTK Irodalomtudományi Intézet Reneszánsz osztálya és a Center for Reformation Studies 2023. december 12-én 18:00 órától könyvbemutatót rendez, amelynek témája a Humanizmus és Reformáció sorozat 41. kötete, Tóth ZsomborA hosszú reformáció jegyében. Vallási perzekúció és tanúságtétel a református irodalmi hagyományban a gyászévtizedtől 1800-ig című monográfiája. A kötetről a szerzővel Csörsz Rumen IstvánFazakas Gergely Tamás és Kecskeméti Gábor beszélget. 


BTK Irodalomtudományi Intézet


RCH Institute for Literary Studies

 1118 Budapest, Ménesi út 11.

 +36 1 279 2760

 longreformation@btk.mta.hu